Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Az iskolafenntartó-Frankenstein életre keltése Orbán Viktor álma volt.
„Az iskolafenntartó-Frankenstein életre keltése Orbán Viktor álma volt. Ő akarta, hogy az oktatásban minden egyetlen központ alá tartozzon. Ő akarta ezt az átalakítást néhány hónap alatt áterőszakolni. Ő a felelőse tehát annak, hogy a sebtében összetákolt intézményfenntartó maga alá temeti a magyar közoktatás jelentős részét.
Nem mondhatja, hogy ezt nem lehetett előre látni. Minden szakértő látta előre, még a saját pártjában is. Az szintén az ő felelőssége, hogy olyan embereket nevez ki mindenhova, akik nem mernek neki ellentmondani, amikor megalomán terveit előterjeszti. Ennek a kontraszelekciónak a következménye Hoffmann Rózsa vagy Marekné Pintér Aranka. Mert aki csak felveti, hogy »te Viktor, nem lesz ám jó ilyen rövid idő alatt, mindenféle modellezés, háttérszámítás nélkül államosítani az összes iskolát, ráadásul a tanév kellős közepén«, az vagy marginalizálódik, vagy díszalelnök lesz belőle. Az orbáni személyi politikának ez a lényege: maradnak azok, akik nem kérdeznek, csak végrehajtanak.”